Hát, itt vagyok! Az ördög, akit vártatok. Hoztam nektek igét, fügét, világvégét s egy szál venyigét.
Eljöttem az enyéimhez. Nem innen vagy onnan, hanem egybegyűjtöttem magam a törmelékes tér-időből mindenhonnan. A testet öltés azonban most elmarad. Sántíthatnék, lehetne patám, vagy akár pepita zakóm, alóla kilóghatna hátul egy jókora szamárfarok is, ám ha testet öltök, akkor a külsőmmel foglalkoztok, s nem arra figyeltek, amit mondok.
Hát, itt vagyok! Az ördög, akit vártatok. Hoztam nektek igét, fügét, világvégét s egy szál venyigét.
Eljöttem az enyéimhez. Nem innen vagy onnan, hanem egybegyűjtöttem magam a törmelékes tér-időből mindenhonnan. A testet öltés azonban most elmarad. Sántíthatnék, lehetne patám, vagy akár pepita zakóm, alóla kilóghatna hátul egy jókora szamárfarok is, ám ha testet öltök, akkor a külsőmmel foglalkoztok, s nem arra figyeltek, amit mondok.
Éjfél van, tavasz és szombat. Jó itthon, itt alant, a föld sötét mélyében, jó itt a régi hűségeseim között. Igazán kedvemre való ez a Duna-parti város, Budapest, Firenze, Moszkva, New York után. Nekem most itt van a helyem, ez az én otthonom, ez a lábedli városka.
Tulajdonképpen mi az ördögöt kerestek itt? Eljött volna ide valaki, bárki is, ha én nem jövök? Idejött volna valaki, bárki is egy jelbe roskadt istenért, egy kósza angyalért?
De ne nyugtalankodjék, aki nem az ördög hírére jött, nem pokol ez itt, ahol mi állunk, álldogálunk, ácsorgunk a sötétben, hanem az élet menedéke. Megerősített légoltalmi óvóhely, bomba-, szilánk- és repeszhatás ellen véd 1000 kg bombasúlyig. Ez a 21. századi, a történelem utáni Pantheon: istenek és emberek sziklapincékbe vájt formátlan menedékhelye. Köznapi kacatok, kiszolgált tárgyak, hasznavehetetlen holmik – esendő dolgok, amelyeken az istenek nevei, mint emlékek. Mint jelek. Miként jelek az emberek is.
Az embert már csak egy angyal mentheti meg, egy angyal, a legtörékenyebb.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (visszhangként: Ladys and Gentleman! Domini et dominae! Despotai kai despoinai!) Íme, az utolsó sajtóközlésem. Ma hajnalban, pontban 5 óra 32 perckor elhagyom ezt a földet, itt hagyom ezt a planétát. Távozom. Minden velem kötött szerződést azonnali hatállyal felbontok! Mehetnek a földalatti zálogházból a lelkek, nincs többé régi regula! Szabadok vagytok, menjetek úttalan útjaitokra; álljatok meg a Semmi színe előtt – ha tudtok.
Hát így, így vagytok, el-elvagytok, meg-megvagytok – vagyogattok. Reggel lármás szavakkal összeszaladtok, váltott lélekkel sürögtök-forogtok, tesztek-vesztek, szünet nélkül fecsegtek, s este a sok semmittevés és hiábavalóság után, szétszór benneteket a súlytalan végzet. A semmiről egyéb nem mondható. Nem marad más nektek, csak a néma létige-sirató.
Kimerültem, metafizikailag.
Szegény ördög – gondolhatnátok. Így igaz. Vigaszul viszont mondhatjátok, ahogy manapság egyre-másra mondogatjátok is: szegény ördög, de a mienk. Mondhatjátok majd: Budapesten járt az ördög, nem magától és nem is a maga erejéből, nem is ment már innen sehova, elolvadt a lebegő sötétben, március-időben.
Itt vagyok! Jövök, s megyek, egy tétova pillanat. Vagyok a legtörékenyebb. S a legerősebb – mert ha csak egy, egyetlen egy pillanat kiesne a teremtésből, akkor a világmindenség menten összeroskadna.
De ha az ember a saját élete és mértéke szerint nem képes úgy betölteni létét, mint ahogy minden más élő és létező a maga léte és mértéke szerint igen, mi lesz akkor velem? Ki fog nekem nevet, hangot s lelket adni? S mi lesz a világ-végi éggel és földdel, amely az én otthonom?
Itt vagyok! Jövök, s megyek, egy tétova pillanat. Vagyok a legtörékenyebb. S a legerősebb – mert ha csak egy, egyetlen egy pillanat kiesne a teremtésből, akkor a világmindenség menten összeroskadna.
De ha az ember a saját élete és mértéke szerint nem képes úgy betölteni létét, mint ahogy minden más élő és létező a maga léte és mértéke szerint igen, mi lesz akkor velem? Ki fog nekem nevet, hangot s lelket adni? S mi lesz a világ-végi éggel és földdel, amely az én otthonom?
Pillanatként elmúlok, mint angyal...
...mint a Pillanat Angyala, meghalok. Meg fogok halni (!). Félek. Már jön is a zuhanó szél értem. S a zuhanó szélben szóval szóló szavak, mert a végpontokon minden az eredetbe szökken előre és vissza.
Látlak benneteket. Az egymásra utaló szűkös tér-időben az emberek és istenek homloka már-már összeér. S megneszelik ezt, és fedetlen fővel vonulnak az elemek.
Jó az embertől nevet, lelket s hangot kapni. És jó az embernek hangot, szót, s lelket adni, gyarapodva visszaadni. Ám egy angyal sem művelhet egyedül csodát. Adhatja viszont élete legjavát.
Odaadom hát az én titok és csoda voltomat, hogy itt a világnak, az életnek a végén, dacolva a halállal – vagyok. Visszaadom az embernek a csodát, visszaadom neki a Vagyok csodavoltát, mert hosszú még az éj, hosszú az előre- és visszavezető út hazafelé.
